j.1

A zene ritmusára mozogtak. Sokan voltak. A levegő egyre fülledtebbnek tűnt. Éreztem, ahogy az emberek kilélegzik büdös, alkohol tartalmú leheletüket a táncparkettre. Sötétség honolt mindenütt, csak a színes reflektorok villódzása mutatott némi kiutat a tömegből. Ezt a menekülési útvonalat az izzadt testek megnehezítették, akik szorosan néha-néha szenvedélyes pózba keveredtek.

Az ilyesféle helyek nem a kedvenceim közé tartoztak, de osztálytársaim élvezték, hogy itt kedvükre füvezhetnek és piálhatnak. Én sem voltam kivétel közülük, kezemben egy sörösüveget tartottam, amibe olykor-olykor beleittam. Még nem voltam teljesen részeg állapotban. Legtöbbször próbáltam elkerülni. Nem akartam olyan sorsra jutni, mint a többiek, de mégis közéjük tartoztam látszólag. Úgy hitték, hogy én vagyok az amolyan vezérféleségük, aki úgymond irányítja életüket. Vagyis a vagány srác, aki mindig megmondja a tutit.

Felálltam és a tömeg között elslisszoltam a mosdók felé, hogy végre egy kis friss levegőt szippanthassak. Az egész hely teljesen lepra volt. A különböző emberi váladékok tapadtak a mosdó falára, vagy pedig egy-egy régi plakát. A hely elég kihalt volt, és visszataszító. A tükörhöz léptem, ami torzan és berepedezetten függött a lekopott falon. Arcmásom visszatekintett rám, akaratlanul is.

A torz, kócos világosbarna hajú srác, bambán tekintett rám zöldes szemeivel. Kicsit másnaposnak látszott, borostájával már jó pár napja nem foglalkozott. Így sokkal idősebbnek látszott, mint amennyinek kellene tűnnie tizenhét évesen.

Hiába, ez én voltam. Annyira lusta, hogy alig foglalkoztam magammal. Megnyitottam a csapot, és hidegvizet folyattam a kezembe, majd arcomba fröcsköltem. Éreztem, ahogy hajtincseim homlokomra tapadnak. Nem érdekelt pillanatnyilag semmi, és senki, csak felkaptam a sörömet, és visszamentem a tánctérre.

Két lány állta el utamat, akik furcsán mosolyogtak rám. Mindketten barnák voltak, szájukból ömlött a cigi szaga, bőrük pedig méreg drága parfümöt szivárogtatott.

- Hello Jake! – köszönt a kisebbik, és talán a bátrabbik, a másik csak félénken lesütötte szemét.

- Sziasztok! Segíthetek nektek? – mondtam nekik lazán, miközben az ajtófélfának dőltem.

- Hát esetleg nincs kedved táncolni velem? – kérdezte még mindig ugyanaz a lány.

- Öhmmm… Figyelj, esetleg majd máskor, most tényleg nem jó. – Próbáltam lerázni, és köztük áttörtem a falat, hogy a táncforgatag közepébe érjek. Átsurrantam a tömegen, haverjaimat otthagyva, és az egyik oldalsó kijáraton kislisszoltam észrevétlenül.

A hűvös éjszakai levegő arcomba vágódott. Az utca rémisztően kihalt állapotban állt. Egy-két lézengő alak sétált csak el a közelben, valószínűleg a buliból kijöttek, hozzám hasonlóan.

A vállamra csaptam szakadt válltáskámat, és lazán elindultam az utcán. A mellettem lévő szemetesek iszonytató szaga a fejembe szállt, alig bírtam tisztán gondolkodni. Próbáltam a megfelelő útra térni, hogy haza találjak. Azt hiszem, hogy körülbelül félórányi sétára voltam.

A csóró negyed egyik szórakozóhelyéből tartottam hazafelé talán olyan hajnali egy körül járt az idő. Nem voltam fáradt, sőt fel voltam pörögve.

A kicsit nedves út, enyhén csúszott is, de én élvezettel gyorsítottam meg lépteimet, és kezdtem el rohanni. A szegényes házak, lassan teljesen eltűntek mellőlem, és egy széles, növényekkel teli utcába léptem. A házak területe egyre nagyobb lett, mindegyikhez külön kapu és autó felhajtó dukált. A nagy birtokok, általában a gazdag milliomosok tulajdonában álltak, és igazából ezen kívül volt vagy ezer másik házuk.

Miután a harmadik kert mellett is elhaladtam, átvágtam jobbra a növényeken keresztül, míg nem egy nagy fekete íves kerítéshez nem értem. Erősen megkapaszkodtam benne, és átlöktem rajta magamat. Végül a túloldalt a zöld fűbe érkeztem. Annyira nem volt kemény, mint vártam.

Körül tekintettem. A távolban, vagy egy kilométernyire megpillantottam egy házat. Hófehér volt, akárcsak a Fehér Ház. Oszlopai messziről ordítottak, hogy itt is egy gazdag mutogatós pasi él. Mindenhol ki volt világítva a kert. A ház előtti parkolóban pedig néhány kocsi állt üresen.

Elindultam jobbra, hogy megkerüljem a házat. Próbáltam nem a fény hatósugarába érni, nehogy meglássanak.  Mikor közel értem a házhoz, hozzásimultam falához. Jól tudtam, hogy itt nem sokára egy átjáró fog következni, a belső térbe. Meg is találtam. A kis boltív a belső udvarba vezetett, aminek a közepén egy nagy tó állt, tele mindenféle növénnyel. Tiszta csicsa. A kert körül oszlopos veranda futott végig. Szemben a túloldalt állt, egy kétszárnyú üvegajtó, ami a nappaliba nyílt. Egy férfi mozgolódott bent köntösében. Gyorsan, mielőtt megfordult volna, balra húzódtam be a verandára. Az egyik ablak nyitva állt, pont, ahogy hagytam. Bedobtam rajta a táskámat, majd én is átléptem rajta.

Egy korom sötét szobába érkeztem. Rutinosan megkerestem a kapcsolót, mire fény gyulladt ki, és bevilágított mindent.

A gigantikus szoba, úgy festett, mintha egy török szultán egész háreme lakna benne. Szembe velem a bejárati ajtó állt, bezárva, hogy senki ne tudjon illetéktelenül belépni. Előttem a nappali terült egy-egy hófehér kanapéval a középen, szembe pedig egy óriási lapos-képernyős tévével. Szanaszét videojátékokkal, képregényekkel, és alsónadrágokkal. Jobbra pedig egy lépcsőfokkal feljebb a hálószoba feküdt, ami már inkább az én stílusomhoz állt közel. Egy rendetlen fekete ágyneműhuzatos ágy. Fölötte a kedvenc együttesem posztere, a Red Hot Chili Peppers-é. Azon kívül egy hosszú beépített szekrény foglalta még feleslegesen a helyet. Innen balra pedig egy szintén felesleg hatalmas fürdőszoba feküdt el.

Sajnos azt kellett mondanom, hogy itt lakom. Inkább költöztem volna egy panelba, minthogy egy ennyire fölösleges luxusba éljek. De ha már volt, akkor kihasználtam.

Apám minden tőle telhetőt próbált megtenni értünk, hogy a legnagyobb kényelemben éljünk, mindenki a maga szükséglete szerint. Hiába, azt hitte, hogy erre nekem szükségem van. Egyszerűen nem lehet neki megmondani.

Az ajtón kopogást hallottam. Már éreztem ki állt az ajtó mögött, ezt az illatot mindig bármilyen körülmények között megéreztem.

Az ajtóhoz mentem, és kitártam.

- Mit akarsz Kate? – kérdeztem suttogva.

- Hol a francba jártál? – húzta össze szemöldökét, és szemében, mintha tényleg aggódást láttam volna.

Apám még három évvel ezelőtt vette fel Kate-t ide dolgozni. Nem volt idősebb nálam, gyakorlatilag itt is élt, mert a szülei nem bántak vele jól, ezért elszökött. Csak ritkán járt haza, mindig láttam rajta, hogy ilyenkor nagyon félt. Nálunk nagyjából mindent megkapott, amit akart, és úgy láttam, hogy itt boldog. Nagyon jó barátok voltunk, mindent megbeszéltünk egymással, a legnagyobb titkainkat is.

- Gyere be gyorsan! – suttogtam neki még mindig.

Gyorsan besurrant, miközben meglebegtette előttem, hosszú barna haját, ami lágy loknikban omlott le hátára.

- Új sampon? – kérdeztem, ahogy megcsapott az émelyítő kókusz illat. – Az előzőt jobban kedveltem. – Mosolyogtam rá.

- Csak egy próba volt, gondoltam, hogy észreveszed. – Mondta, miközben ledobta magát a kanapéra.

Visszazártam az ajtót, és leültem szembe vele.

- Apád nagyon mérges. – Jelentette ki kurtán.

- Tudom, érzem rajta.

Kate mindig rossz néven vette, ha ilyenekről beszéltem. Nem tetszett neki. Csak csöndben bámulta a falat.

- Na jó, én nagyon fáradt vagyok! Azt hiszem, hogy mindjárt ledőlök. - Felálltam, és a kanapé mögé mentem, majd levettem magamról megizzadt felsőm, és bedobtam a hálóba.

Kate szeme a felsőtestemre szegeződött. Izmaim jól látszódtak, mert gyakran mentem le a pincébe erősíteni.

Kate láthatóan zavarba esett. Odamentem hozzá, és hátulról egy puszit nyomtam arcára.

- Jó éjt, Kate!

- Őőő… Neked is Jake! – Elmosolyodott, felpattant és kiment gyorsan.

Én pedig az ágyamba dőltem, és hamar elszunnyadtam.