Az este fogyasztott pia teljesen kiütött, de szerencsére mára semmilyen káros utóhatását nem tapasztalom, ami nagy mák. Kicsit megijedtem, amikor észleltem, hogy meztelen vagyok. Volt nálam valaki, vagy csak hobbiból hagytam fel a ruhák hordásával? Az arcom nagy valószínűséggel elég zavarodott grimaszt ölthetett, kifejezte belső káoszomat. Rég dúlt fel ennyire alkohol, mi lehetett benne?
Jobbnak tartottam felfüggeszteni ezt a céltalan tűnődést, és inkább megkezdtem a reggeli rutin dolgokat. A fürdőben indítottam. A tükröt női rúzsnyom maszatja rondította, na meg az én képem. Úgy néztem ki, mint aki már hetek óta nem aludt. Bő vízben megmostam arcomat, amitől egyből normálisabban néztem ki. Számomra a hideg víz, nem nevezhető egyszerűen hidegnek, inkább mondanám jegesnek vagy dermesztő hidegnek. Az arcomat egyből felrázták a miniatűr jégtűk, egy kis színt adott neki. Megveregettem a pofámat egy kicsit, aztán a hajammal bíbelődtem. A tökéletes beállítás elkészítése most hosszabbra nyúlt, talán bal lábbal keltem.
Kicsit idegesített a vörös rúzs a tükrön, s ezért arra koncentráltam. Csak akkor villantak be a tegnap este képei. A buli, a csajok, Kate. Ja, Jake jön nekem eggyel. Eggyel? Hú, már elég sokkal. De azt a bizonyos beszélgetést még be kellene iktatnom a programomba. Vagy hagyjam az egészet a táborra? Meglehet, hogy ez a tábor változtatja meg, hiszen eddig sosem jött velem oda. Nem ismer. Jut eszembe: tábor. Nem ma kellene mennünk?
- Matt! Fiam! – apa engem keresett az emeleti folyosón. Leraktam a kezembe ragadt hajzselét, és kinyitottam a fürdőszoba ajtaját. Fél testemmel kihajoltam, hogy észrevegyen a fater.
- Szia. – köszöntem.
- Szia, csipkedd magad! Negyed óra múlva indulunk…
- Micsoda? Negyed óra múlva? De hisz én még össze sem…
- Kate összepakolt neked. – vágott a szavamba. Kate? Hozzányúlt a holmimhoz?
- Mi? Mikor? – makogtam. Az ideg tépett, egy pillanat alatt felment bennem a pumpa.
- Reggel, amíg aludtál. Ha megcsináltad volna magadnak, akkor nem kellett volna neki – azt képzelte apám, hogy most van itt az ideje, hogy megtartsa a szükségtelen kioktatását.
- Máskor inkább hagyjátok rám! – fenyegetően tekintettem apámra, enyhén ledöntve fejem.
- Nagyon jól áll, amikor ideges vagy – gúnyolódott.
- Az is jól szokott állni, amikor ütök – vallottam színt.
- Jó… én, akkor… szerintem… megyek – óvatosan elkezdett hátrálni. Hirtelen hátat fordított és komikus léptekkel vette a lépcsőfokokat.
Visszamentem a mosdóba, fogat mostam. Szoros volt az időcipő, ezért gyors léptekkel még visszamentem a szobámba, és elpakoltam a laptopomat, amit Kate kihagyott a pakolásból. Hogy lehet kihagyni az életemet jelentő számítógépet? Komolyan, nem értem, hogy lehet valaki ilyen reménytelenül hülye… Ezért szoktam magamnak pakolni, de Jake teljesen felborította az életem ezzel a bulival. Kiestem a kerékvágásból, de most kész vagyok újra visszalépni.
Magamhoz vettem az íróasztalomon pihenő szemüvegem és feltettem. A laptop táskámmal a kezemben mentem le a földszintre és a napot megint a konyhában kezdtem. A hűtőt most is elkerültem, jó messziről. Ki kellett találnom magamnak egy normális reggelit, ami nem túl meleg és nem túl hideg. Levettem egy doboz müzlit és azt kezdtem csámcsogni, magában, szárazon. Olyan nehezen csúszott le, hogy elővettem magamnak egy szoba-hőmérsékletű folyadékot tartalmazó ásványvizes flakont. Azzal felöntöttem a reggelimet. Az íze érdekes volt, de ehető, és ez a fontos.
Végeztem a művészi táplálkozással. Éppen a tálkámat raktam a mosogatóba, amikor kiabálást hallottam Jake szobájából. Bedobtam az edényeket a fémkeretbe és a hang forrásához siettem. Nem hangzott barátságos csevejnek ezért is jöttem, nehogy lemaradjak Jake „vagány” életének legizgalmasabb epizódjáról.
- Tiffany hagyd abba! Elég, nem bírom tovább… - magából kikelve ordibált öcsém – Nekem Kate a fontosabb… Ő a legjobb barátom és nem beszélhetsz így róla. Jobb lesz, ha most elmész… - ettől féltem, túl szoros a kapcsolata Kate-tel. Tudtam.
A lány halk szipogását egy üvöltő hang követte:
- Szóval mindenkivel ezt csinálod? Lefekszel vele és ott hagyod? Elmondom az egész iskolának és mindenki utálni fog! Utállak Jake, nem akarlak többet látni, te álszent! – Ezzel tanúbizonyságot tett Tiffany arról, mennyire retardált gondolkodású. Elképesztő, hogy Jake ennyi idő múltán is vele van. Nem sajnáltam az öcsémet… Nem volt rá okom. Az estét végigmulatta, most pedig futhat a másik lány után, akit igazán szeret. Megérdemli. Mellesleg miért is segítettem neki tegnap este? Hagyhattam volna azt a lámát beszélgetni Kate-tel, legalább olyan fiút kapott volna, akinek nincs barátnője (gondolom).
Váratlan kivetette magát a szobájából, és én lebuktam. Merev arckifejezéssel meredtem rá. A nálam alacsonyabb fiú még születésünkkor ellopta a kinézetem. A tükörképem bánat maszatolta el.
- Gratulálok Jake! – ez a sor kikívánkozott belőlem.
- Kösz Matt. – halk, bánatos hangja nem tudott meghatni. A gyűlölet apró része még mindig bennem tombolt, amiért itt akar hagyni minket.
- Már vártam mikor teszed meg. De az este izgalmas volt! – rákacsintottam, ezzel egy újabb gratulációt átnyújtva. – Máskor szólj, ha ilyenre készülsz! Ha lesz máskor – komolyodtam el.
- Te is ma mész? – kanyarodott el egy kedvesebb témához.
- Most indulok… A helyedben sietnék! – adtam neki egy jó tanácsot.
- Várj! – halkan utánam szólt.
- Mi az? – parasztként dobtam oda az udvariatlan kérdést.
- Kate hol van? – már megint ez a lány...
- Szerinted élettársi viszonyban vagyok vele? Honnan tudjam?
Ezzel az epés kérdéssel hagytam magára. A laptopomat szorongatva elhagytam a házat, és odamentem a fekete kocsihoz, amivel apa el akar vinni minket. Körülbelül egy óra lesz az út, ezért is raktam a zsebembe az MP3-lejátszómat. Nyugtatott a tudat, hogy a gitárom a csomagtartóban pihen, ezzel az utolsó lehetőséget biztosítva unalmas perceimre.
Apa már benn ült az autóban, én beültem mellé az anyósülésre és az ölembe fektettem a gépet.
- Ez meg micsoda? Nem hozhatod el!
- Miért nem? – megmarkoltam a legkedvesebb használati tárgyamat.
- Nem lehet ilyen jellegű dolgot vinni a táborba, ütközik a szabályokkal… - ezt minden évben elmondja, és én minden évben leszarom. Értetlenül néztem apámra, mire ő kikapta a kezemből a laptopot és visszavitte a házba. Magatehetetlenül ültem magányosan a kocsiban. Babráltam az előttem heverő hirdetőlappal…
- Régen is ilyen értelmetlenül ütötted el az időt – apám hirtelen megjelent mellettem. Kikapcsolt az agyam, és nem vettem észre?
- Mi?
- Matt! Itt nézem, ahogy játszol azzal a papírlappal… már vagy… két perce.
- Igen, kezdek agyilag leépülni. Tőled örököltem – tényleg ilyen hülye lennék? Nem vettem észre, hogy beszállt az járgányba? Ebben a családban szerintem ez a legkisebb tünet, ami előfordul. Meg kéne nézetnem magam orvossal! És még ez a tábor is! Be fogok kattanni!
A motor halk zümmögése lágy muzsika volt fülemnek. Nem szerettem annyira a kocsikat, mint apám, de azért elismerem, hogy a motor hangja tényleg csodás érzéssel tölt meg. A kerekek gurulása lassan elkezdett gyorsulni. Kihajtottunk az udvarról és elindultunk a betonos úton. De ezúttal valami hiányzott. Nem nekem, a képből…
- Hol van Jake?
- Ő szerintem egyedül akar jönni.
- Nem sikerült beszélned vele? – esélytelennek éreztem a dolgot, de azért megkérdeztem.
- Beszéltem vele, de olyan fafejű. Ismered – igazából nem ismertem olyan „hű de nagyon”.
- Megpróbáljam én is?
- Nem, nincs rá szükség. Majd az újrakezdés tábora kitisztítja a fejét.
- Apa, én évek óta járok oda, és egyre ködösebb az agyam. Pont most derült ki!
- Ne beszélj hülyeségeket!
- Látod, most is – magyaráztam neki. Kicsi káröröm azért volt bennem, amiért Jake-nek is végig kell szenvednie ezt a nyarat.
Az úton, kábán zuhantam álomba. Azt álmodtam, hogy a stúdióban vagyok, és egy dalt éneklek fel újra és újra. De jó is lenne, és mennyivel izgalmasabb. Itt még lányokat se lehet meghúzni, olyan komoly tanári gárda figyel ránk. Előre untam magam.
Apám átadta a házam kulcsát, idén a kilences körzetbe osztottak be, ami szuper volt, mert ott még nem jártam. Basszus, úgy gondolkodok, mint egy úttörő. Matt! Kuss!
Nem igényeltem segítséget, ezért egyedül vágtam bele a rövidnek nem nevezhető útba. A kilences körzet körülbelül félúton van. A legmesszebbi a hármas. Tavaly ott táboroztam, az nagyon szép hely volt. Remélem a kilences még azt is felül tudja múlni.
Felemeltem méretes bőröndömet és a hátamra dobtam a gitártokban tartott hangszeremet. A bőrömet sértette a nehézségtől ellenálló bőrönd. Inkább akart a földre zuhanni, engedelmeskedve a fizika törvényeinek, és én is szívesen hagytam volna, had tegye, amit az égiek neki szántak, de nem lehetett. Gyötrelmeim közepette indultam meg. Próbáltam palástolni a kínt, ami gyötört. A tömeg csak megnehezítette a dolgomat. Igyekeztem úgy lépkedni, hogy ne tapossak el senkit sem. Az én magasságommal figyelnem kell az engem körülvevő törpékre. Rengeteg lány volt idén, mintha akkora buli lenne ez. Sokaknak szemüveg volt rakva okoskodó szemeik elé, de voltak átlagos kinézetű csajok is. Az öltözködésük riasztótáblaként ordított: „Ne szólj hozzám, a tudásnak élek!”; „Fiúk, figyeljetek már rám!”; „Eljöttem ebbe a táborba, mert unalmas az életem, még pasim sincs, de már rám férne egy izgalmas kapcsolat”. Könnyen olvastam a lányokból, olyan egyformák tudnak lenni néha… mindig!
Málhás szamárnak éreztem magam, mert az is voltam. A hátam mögött a nevemet kiabálta valaki, ezért kisvártatva a hátam mögé néztem, de nem találtam ismerős arcot. Hát visszafordultam, és ekkor történt meg a baj: belevertem a bőröndöm egy hölgy hátába. A kétségbeesés másodpercek alatt rabolta el az önkontrollom és kikelve magamból épsége után érdeklődtem:
- Jesszusom, sajnálom. Nagyon fájt? Hívjak orvost? – lehet, hogy túlreagáltam a dolgot.
- Nem látsz a szemedtől? – monoton hangon szólt hozzám, biztosan felhúztam a szerencsétlenkedésemmel. Olyan kellemetlen kérdés volt ez, hogy nem tudtam mit válaszoljak. Erősen törtem a fejem, mit is lehetne… mit is…
- Nem figyeltem, de szerintem ezt a fentiek rendelték így. – érdekelt mennyire befogadó a csajozós dumáimra, mennyi esélyem van nála. Igényes öltözete nem sugallt mást: „elérhetetlen vagyok számodra, kopj le!”. Ilyen dögös ruhát még életemben nem láttam csajon. Olyan elragadó, stílusos, nőies, komoly. Mindent magába foglalt, amire szükségem volt. Ha olyan a lány is, amilyen a borítás, akkor én megtaláltam a hozzám illő tökéletest.
- Miért büntetnek így? – kedvetlen hangja támadólag hatott. Az égre emelte szemét, és aztán ott hagyott. A következő pillanatban már csak a hátát láttam, nem! Ne már! Nem mehet el!
- Várj! Melyik körzetbe mész? – kiáltottam utána. A lábaimat fürgén kapkodtam egymás után, hogy utolérjem, ami nem volt nehéz feladat. Óriás méretek = óriási léptek.
- Hát a mennybe már nem jutok, szóval Pokol út 666. – érdekes külsőhöz járul az érdekes belső. Emlékeztetett a megjegyzés egy sorozatra, amit még régen néztem. Menny, meg Pokol? Ki ez a lány?
- Én is oda tartok, akkor mehetnénk… együtt? – félénken ejtettem ki az utolsó szót, nehogy keresztbe nyeljen le. Ez a lány mindenre képes, mindenre. Ez nem is hangzik olyan rosszul.
- Hát jól van. Együtt talán nem olyan rémisztő. – örültem, hogy nem kaptam újabb gúnyt. Kezd puhulni a lány, most jön a behálózás:
- Sőt, talán szórakoztató is, attól függ, hogyan használjuk ki. Amúgy hagy mutatkozzak be: Matt. – kezet nyújtottam neki.
- Demi. Üdv – kezet fogtunk. Legtöbbször kihagyom ezt az ismerkedési formát, de most elfeledkeztem különleges képességemről. A bőrének tapintása ismerős volt, mintha már fogtam volna vele kezet. Annyira ismerős tapintás, barázdák. Istenre mertem volna esküdni, hogy ezzel a lánnyal, vagy legalábbis bőrrel már találkoztam.
- Amúgy a kilences körzetbe tartok, de szívesen elkísérlek téged. Te hova is mész, kedves Demi?
- Micsoda véletlen, én is oda tartok – végre több év után a körzetembe osztanak egy jó csajt. Egy fél mosollyal biztattam a kis hölgyet és már fel is tettem a következő kérdést:
- Voltál már itt? – meglepődnék, ha igennel válaszolna. Szerintem már kiszúrtam volna ezt a varázslatos megjelenést.
- Nem. Az első alkalom. – várt válasz érkezett.
- Akkor szükséged lesz egy kis segítségre, hogy tájékozódj, meg ilyenek. Szívesen segítek. – ajánlkoztam. A hangomban nem bujkált csíntalanság, barátságosra vettem a figurát. Ha ezt elfogadja, akkor sínen vagyok.
- Aha… őőő… majd igénybe veszem… valamikor. – megrendítettem az önbizalmadat drágaságom… Mit őőő-zöl? Ez nem vall rád, hova tűnt az érett nő? Ilyen könnyen levetkőzted? Mulatságos volt a dolog.
- Ma este tábortűz, csakhogy tudd. – adtam le az első információt neki, amibe eddig valószínűleg nem volt bevonva.
- Ó, szuper. Bár én nem nagyon bírom a tüzes dolgokat.
- Milyen meglepő, én sem – a tábortűz irdatlan melege kikészíti a bőrömet. Olyan, mintha a kezemet forgatnák parázson. Legtöbbször ki is hagyom ezt a mulatságot. Tavaly rávettem magam, és négy méterre a tűztől foglaltam helyet. Valami hülye kifogással fogom kihúzni magam most is. Tetszett ez a közös pont, elnyerte a szimpátiámat. Kicsit szemügyre vettem a lányt. Az első, amin megakadt a szemem a barna bőröve. Olyan kecsesen ölelte át derekát, kiemelte annak méretét. A lány formás lábai elnyerték a második helyet. A miniszoknya alatt még ott volt egy sötétkék, vastag harisnya, ami visszavett a szoknya kihívó hosszán. Az ing és blézer együtt nőies és komoly volt. A legjobban a kalap zavart, mert időnként eltakarta előlem csillogó szemeit.
- Akkor ma már nem találkozunk.
- Én szeretnék veled találkozni – terítettem ki a lapjaimat. Ennél a lánynál hiábavaló a titkolózás, nem adhatom elő a rejtélyes fiút, mert egyből lepattint.
- Nézd, én nem jókedvből vagyok itt. Lenne jobb dolgom is, szóval nem hiszem, hogy jó társaság lennék. – végignéztem a lányon, és láttam, hogy legalább egy közös programot el tudnék képzelni vele. Nyeltem egy nagyot, visszafogtam szilaj fantáziám, és megértően pillantottam rá.
- Én sem akartam eljönni ebbe a táborba, megértelek. De mi lenne, ha megpróbálnánk elviselhetővé tenni, együtt? – legszívesebben megfogtam volna a kezét, de megkíméltem magam az azonosítástól. Kicsit kikapcsolom a tapintásom, elég a szellőt kizárni, nem kellenek plusz nehézségek.
- Együtt? Na, és mi a terved? – érthető volt kételkedése.
- Elviszlek a folyóhoz, este kiszökünk az erdőbe. Elbeszélgetünk életünk legbénább randevújáról…
- Hohóó! Kicsit előre szaladtál a dolgokban. Bár lenne miről beszélni…
- Lenne? Azt hittem neked nincsenek ilyen téren rossz élményeid, nem tűnsz olyannak. Kíváncsi lennék, mit tol el egy ilyen… - ki akartam mondani, hogy gyönyörű, de nem mondhatok első alkalommal ilyeneket, azt hinné, csak játszok a szavakkal – lány.
- Én semmit, a srácok balfékek – ellenkezett. Hogy is lehettem olyan ostoba, hogy ezt feltételezzem? Most biztosan megbántottam. Beálltam a balfékek sorába, nem akarok nyomorék lenni!
- Ja, érthető. Már csak egy kérdés maradt: miért állsz le balfékekkel? – utólag észrevettem, hogy ezt még könnyen ellenem fordíthatja. Nem akarom, hogy kimondja, mennyire nevetséges vagyok. De miért nincs elájulva tőlem? Bennem van a baj, vagy benne? Szerintem a második!
- Már megint beleestem ebbe a hibába. – tudtam. Nem is ő lett volna, ha nem ezt mondja. A helyzeten javított, hogy játékos mosolyát először fedte fel előttem. Imádni való volt, kell ez a mosoly! Amikor elvesztettem a jókedvű vigyort egyből arra gondoltam, hogy feltétlen kell mondanom valami kedveset, látnom kell még egyszer!
- Én egoista vagyok, a saját érdekemet nézem, és ebben a táborban te voltál a legjobb opció. – eddig sem jött be a vagánykodás, mit fokozom? Olyan balfék vagyok, komolyan.
- Nos, jól van. Tegyük fel, hogy félreteszem az én érdekeimet és akkor találkozhatunk. – szóval bejövök, szivi? Ez annyira tipikus rejtegetés. Szóval bejön neki a macsó Matt? Hát ezt eddig miért nem mutatta?
- Akkor feltettük! Nincs kedvem a piromániás gyökerekkel lenni a tábortűznél. Mi lenne, ha lelépnénk este? – ezt a magas labdát nem illik lecsapni, ne is tedd!
- Rávettél. Hol és mikor? – jó kislány. Bár ezt én szoktam kérdezni. Kezdek kiesni a szerepemből, azt hiszem…
- Nyolckor találkozzunk a házad előtt! Hányas számút kaptad?
- Elméletileg a 9. Kilences körzet, kilencedik ház.
- Nem lesz nehéz megjegyezni… Én a tizenegyesben leszek, ha keresnél. – vagy ha szeretnél egy eszméletlen jó estét. Persze, hogy szeretnél…
- Ha keresnélek – lombozott le, de vigaszt nyújtott egy kacsintással. Szóval újra így játszunk?
- A lakosztálya hölgyem – mutattam a lépcső felé. Épp a kilences ház előtt álltunk, házhoz hoztam a hölgyet.
- Ó, micsoda úriember – viccelődött. Tetszett a bók, mert most kaptam tőle először. Még akkor is, ha poénból mondta.
- Segítsek bevinni a bőröndöt? – megtartjuk az udvariasságot, ha már bejött.
- Hát, ha már hátba vertél vele, akkor illene.
- Tényleg sajnálom, majd kiengesztellek – elvettem a bőröndjét, és bevittem a házba. Ő hűen követett, s navigált, hogy hova tegyem.
- Este megpróbálhatod – a kiengesztelésre értette. Hú, mit kellene virítanom?
- Megpróbálhatom? Én nem próbálkozok, csinálom.
- Helyes! Akkor nyolckor – tetszett az együtt működése. Meggondoltam magam, visszamentem hozzá és adtam egy puszit az arcára. Az illat megbabonázott, alig tudtam elszakadni tőle, maradásra csalogatott.
- Szia – mélyen a szemébe néztem, alig volt köztünk pár centi, akár le is csókolhattam volna. Ha az ösztöneimre hallgatok, akkor megteszem, de figyelembe kell vennem, hogy még csak pár perce ismerem. És ő csaj, totál kibukna ezen.
- Szia – hallottam megpuhult hangját. Ezt kellett elraktároznom magamban estig.
Megkerestem a tizenegyes számú házat, és bevittem a cuccomat. Megkezdtem a kipakolást… Nyugodtan hajtogattam a pólóimat, amikor egy ijesztő személy lépett ki a fürdőmből.
- Jesszus! – nem is gondoltam, hogy egy fiú tud ilyen hangot kiadni.
- Hello. Félek tőle, mi szobatársak leszünk… - nagyon cuki volt a rózsaszín felsője, és még illet is a lila nadrághoz.
- Egy srácot küldtek? – kiakadt azon, hogy fiú vagyok. Szerintem fel kellene világosítani, hogy ő is az.
- Tudod, a fiúkat egy házba rakják – magyaráztam el a szisztémát.
- De ez más! – hadonászott a kezével. Csak akkor láttam meg a visszataszító körmeit.
- Mondd, hogy rosszul látok, és nincs kifestve a körmöd! – nyitott szájjal bámultam rá.
- Ugye milyen kircsi? – mosolyodott el.
- Kircsi? – ismételtem meg az ismeretlen szót. Jesszusom, ez Tiffany reinkarnációja?
- Király, nem ismered ezt a szót? Kis butus – közelebb jött és rávert a kezemre. Komolyan beteg ez az ember! Ugye ez egy vicc, hogy ő a szobatársam? Pont nekem? Én mindig is elítéltem a meleg pasikat.
- Kérlek, ne érj hozzám – arrébb ültem. Behunytam a szemem, és abban reménykedtem, hogy mire kinyitom, ő már nem lesz ott, de ez nem jött be.
- Nagyon jól ki fogunk jönni – végignyalta az ajkát. Azt hittem hányingert kapok. A sírógörcs kerülgetett, gusztustalan volt. Csak azt ne mondja, hogy ingyen leszop, mert én tényleg sírva fakadok.
- Remélem. Figyi, megtennéd, hogy kicsomagolsz nekem, szivi? Én addig megborotválkozok – magamra erőltettem egy mosolyt, és bementem a fürdőbe. Ott minden rendben volt. Nem fogadott rózsaszín törölköző, sem kilépő. Megkönnyebbültem, hogy legalább nem rondítja el a házat. Mit szólna Demi, ha ilyeneket látna itt? Remélem, nem lesz rám szüksége, és nem jön ide.
Kinyitottam az egyik fiókot, borotvát keresve, de helyette betétekkel volt teletömve. Mikor megláttam gyorsan visszatoltam. Ez a srác nem normális! Aberrált! Teljes képzavarban van? A kínjaimban vergődtem, de végül megtaláltam a borotvát, gyorsan megborotválkoztam estére. Arcszesz az természetesen sehol nem volt, mit is várok egy „nő”-től? Legyűrtem félelmeim és kimentem az óvó falak árnyékából.
- Itt vannak a fürdőcuccaid. – mutatott az ágyra Miss Süti.
- Hálás köszönet. És hogy hívnak?
- Jo – nem tudtam hova tenni a nevet. Mivel ez lehet fiú és lány név is…
- Matt, a nevem Matt – ő már nyújtotta is „kecses” kezét, de én helyette biccentettem.
Onnantól beköltöztem a mosdóba. A padlóra dobtam a farmert, amit hoztam. A felsőt majd kint választom ki. Az ing és a póló közt vacilláltam… Ha lazának akarok tűnni, akkor az utóbbi lesz. Ha már görcsösen adom elő magam, legalább az öltözetem javítson az összhatáson. Igen, póló lesz, ez biztos! Vártam, míg nyolc óra lett. Addig lefürödtem, és elgondolkodtam azon, mivel is tudnám elkápráztatni Demi-t, ha már az egyszerű valómmal nem tudtam…
Következő ajánlott:
Demi: 4. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése