Ezernyi elektromos gitár zúgása nyomta a fejem. Hiába léptük át a könnyedségbe vezető küszöböt, a fejem még mindig a buli zaját visszhangozva. Indulataim fedetlenül hevertek a felkorbácsolás előtt, éreztem, hogy ezért a verekedésért én még kapni fogok. Még mindig hidegen hagyott a mellettem dülöngélő barátnőm monológja arról, hogy nem kellett volna ilyen durva módszerekhez folyamodnom. Visszagondolva egyáltalán nem bántam az esetet, teljesen kiérdemelten kapta. Mámorító volt a látvány, ahogy az egész tábor rám szegezi szemeit és lélegzetvisszafojtva várja a folytatást, ami aztán nem jött el. Csak egy ütés kellett ahhoz, hogy a földre kényszerítsem az alkoholtól védtelen fiút. Csak tudja meg az egész tábor, hogy mivel jár Demi zaklatása. Én vagyok az a személy, aki talán érzelmileg nem jelent egy biztos hátteret, de testőrnek tökéletes. Nem vagyok hajlandó elviselni, ahogy más tapogassa azokat a testrészeket, melyekre még én sem szereztem engedélyt. Ez egy másik idegesítő tény, amivel már foglalkozni sem tudtam.
A házhoz érve kinyitottam Demi előtt az ajtót és beengedtem. Jobb lesz neki egy hidegzuhany, ami lehűti az érzelmektől túlfűtött testét.
- Erre tényleg nem volt semmi szükség – próbált meggyőzni. Már vagy huszadjára ismételte meg. Állandóan ezt hajtogatta, ami már az őrületbe kergetett. Újra és újra olyanra int, amin változtatni már tényleg nem tudok, és bevallom – nem is akarok.
- Jó, máskor nem fordul elő – tagadtam. Per pillanat ez a legkézenfekvőbb megoldás. Hiszen semmire nem fog emlékezni a ma estéből. Az ég adta egy világon semmire sem!
- Aztaaa! – nyújtotta el, mint a tésztát szokás - Mikor lesz a következő party? – hanglejtését egyre nehezebb volt elviselni. Az alkohol elárasztotta az összes ép agysejtjét, és ennek a következményét egyedül én sínylem meg. Nem Ő, egyedül csak Én!
- Remélem nem lesz több – morogtam magamban. Felkapcsoltam a villanyt és leültem az ágyamra. Kibújtam „rongyosra” táncolt cipőmből, és az ágy alá rúgtam.
- Akkor majd bulizunk itthon, kettesben – igazából tetszett az ötlet, csak az nem, hogy ezt elborult aggyal közli velem. Kifogásom nem volt ellene, szóval később biztosan még hivatkozok erre. Vagy az bunkóság lenne?
- Kérelem elfogadva. – bólintottam. Ő ledobta magas sarkú szandálját és én visszakaptam az eredeti „kicsi” Demimet. Ez mosolyt csalt az arcomra, de a következő gondolat segített annak letörlésében – Menj el fürdeni!
Tiszta volt előttem: a mai este már semmi jót nem ígér. Eltértem tervemtől, ami Demi meghódítását célozta meg. A jelen megvilágításában már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek. Nem szeretnék úgy lefeküdni vele, hogy ő abból semmire sem emlékszik. Nem fogok olyan emléket szerezni, ami kizárólag az én birtokomban áll. Nem vagyok kíváncsi a megbabonázott kéjre, ami mögött tiszta és ésszerű dolog nem rejtőzik egy csepp sem. Ehhez két ember kell – két józan ember.
- Jól van, ne sürgess már! – szólt rám, és közben levetette boleróját, de a mozdulat túl bonyolultnak bizonyult neki, ezért egyensúlyát elvesztve majdnem a földre zúgott. Végül sikerült megtartani álló helyzetét – nagy nehézségek árán – de összejött, hurrá!
- Dehogynem! Tudod, milyen fáradt vagyok? – igazságalapja nem volt a kijelentésnek, de legalább jól hangzott.
- De én még nem akarok aludni! – hangja megbicsaklott az ittas állapota által ásott gátakban - Táncolni akarok! – én is szívesen folytattam volna, de a csalódottságom terebélyes lombja már rég elfedte a jókedvet, ami Demi kívánságának megvalósítására ösztönözne.
- Értem, csillagom. Majd holnap táncolsz… Most inkább menjünk el fürdeni, és rakjuk el magunkat egy szebb napra. – kérleltem.
Felálltam az ágyról és az ingem kigombolásába kezdtem. Felülről haladtam szép lassan lefelé… egyik gomb a másik után. Határozott mozdulattal toltam ki a gombot a lyukán, ami perverz gondolatokat szült beteg elmémben.
- Mi bajod volt ezzel a nappal? – mondatalkotása kicsit sántikált már - Nekem szuper volt, mert a világ legjobb pasijával buliztam. Ismered? – reménykedtem, hogy rám gondol.
- Magas, barnahajú és imádja a szemed? – tapogatóztam. Ha arra a pasira céloz, akit leütöttem én szétverem ezt a kócerájt!
- Azt nem tudom ő mit imád, de én őt az tuti. – akkor az csak én lehetek, tisztázódott előttem. Sejtésem sem volt rajongásáról, meglepetésszerűen ért a bók, amit nem éreztem valósnak. Talán csak ezzel akar hízelegni nekem, hogy elérjen valamit…
- Hát… Mondd ki, mit akarsz?
- Hogy hogy mit akarok? Én azt a magas, barnahajú, félistent... – Biztosan rám gondol? - Ha jobban megnézlek, hasonlítasz rá.
- Szóval hasonlítok, hogy is hívják ezt a félistent? – remélem, nem Zeuszt mondja, mert lehidalok.
- Asszem .... őő... valami M betűs… - Hála az égnek, nem Z-t mondott! Ilyen hatással vagyok Demire? Esküszöm fogalmam sem volt erről, én tényleg nem…
- Matthew? Szerintem biztosan rá gondoltál, ismerem. – elismerő mosollyal díjaztam magam, amiért elértem, hogy EZ a lány belémessen. Ha lehetne, egy Nobel díjat nyomnék a saját kezembe, de erre most nincsen lehetőség. Kár.
- Igeen! Ő az! Meg lehet érte őrülni... – áradozott a vele szemben álló fiúról - de el ne áruld neki... – suttogta édesen elnyújtott szavakkal. Kislányos volt a mozdulat, ahogy az ajkai elé helyezte mutatóujját. És íme, újra az ajkainál tartunk. Muszáj volt keresnem valamit, ami eltereli a figyelmem róla: hát folytattam a gombolást. De hát erről is ugyanaz jut eszembe, mint Demi ajkairól. Megőrültem, hogy ma este nem lehet az enyém…
Észrevétlenül lopakodott elém, észre se vettem, hogy mellettem áll, amikor átvette a feladatot. Puhán ellökte a kezem, és kigombolta az utolsó két gombot. Lassan, precízen gombolta, lassan, lassan. Az ujjait figyeltem, amik egyre lejjebb kerültek, és egyre lejjebb.
- Megbocsátasz? – tört ki belőlem rekedtes hangom, és az ajkára törtem. Nem bírtam távol tartani magam, már egyszerűen nem ment. Régóta sóvárgok, kell egy kis elégtétel. A fejembe szállt a nyelvéből áradó bódító ital. Teljesen átáztatta fantáziám, a képzelgések durva képeket öltöttek – amiket nem tudtam hova tenni. Csak pörögtek, szinte a bőrömön éreztem szíve dobbanását. A hátára csúsztattam kezem és közelebb húztam. Felsőtestem egy szerencsés része ruhájához ért, és alig érzékelhető gyorsuló dobbanásokat ismert fel. Ezeket a teste üzente, és én szépen meg is fejtettem őket. Egyszerűen csak annyit mondtak: MÉG! Ezt üvöltötte az összes üzenet, ami aztán a fejembe szökött és alig tudtam onnan kiverni.
Az ágyra döntöttem és leráncigáltam magamról az ingemet. Az üzenetek egyre intenzívebbek lettek, a bőröm egyre nagyobb felületére hatott a dübörgés. Nem tudtam szétválasztani a saját és Demi lüktetését, szinte már egybemosódott a kettő és 1 ritmust diktált a történéseknek.
Éjfélt ütött az óra. A csörgés megzavart, elhagytam barátnőm mézajkait és a zavaró tényezőre figyeltem. Végső elhatározásom lebegett újra a szemem előtt, ami idétlennek tűnt… De tényleg sokat vesztek akkor, ha ezt most folytatom.
- Demi, higgy nekem: én tényleg akarom. Csak nem most, és nem így. – feltápászkodtam, a bőröm a hőmérsékleten kívül semmit nem érzékelt. Fizikai fájdalommal járt őt elhagyni, de kötelességemnek tekintettem. Milyen lovagias lettem hirtelen, hova ez a nagy törődés? Ő csak egy lány… de még milyen. Őrület és zavar!
- Miért, most mi áll ennek az útjába? – kellemetlen kérdésre érkezett a kellemetlen válasz:
- Az, hogy holnap… Ez csak időleges… Minden… csak… Menj el fürdeni! – esedeztem neki. Nem tudtam normálisan kifejezni magam. De hát mit magyarázzak egy részegnek?
- Nem akarok elmenni, fürdeni! Az unalmas... – szóval az élvezethajhász Demi került a porondra? Nem lesz még egy ilyen este. Most, vagy soha!
- Demi! Emlékszel mit mondtam neked tegnap? Amikor itt akartál hagyni… Én azt komolyan gondoltam, és ezek az érzések kavarognak bennem, egész nap! Én szeretem ezt a bulit is, csak most itt vagy te, egy jobb lehetőség. Nem akarlak ugyanúgy kezelni, mint a többi lányt… és ma este nem akarok veled, semmi olyat csinálni…
- Öhm... nem. Mégsem hasonlítasz Matt-re. – leesett az állam - Ő nem ilyen komoly, szabályszerű... Ő inkább szabadelvű és... minden helyzetben megállja a helyét, tudja irányítani a dolgokat... és engem is. És ez megőrjít, érted? Érted? – ismételte erősebb hangon - Hogy képes valaki ennyire elkápráztatni. Komolyan, már szinte irritáló a tökéletessége. Zavaró, mert.... Mert őt nem lehet semmiben sem lekörözni. Ja és... úgy tud nézni, hogy az ember már a csontjáig olvad tőle... és ahogyan énekel? Hallottad már? Nekem egyszer szerenádozott. És olyan profin gitározik, hogy... az csak, na. – egy életre elegendő dicséretet kaptam tőle. Mintha egy pillanatra kitisztult volna a szeme, és hisztériából vágná hozzám védtelen helyzetének minden egyes fájdalmát. Dicsőség lobbant bennem, s mégis lehangolt az érzelmileg túlfűtött monológ. Sértett az eleje, és hízelgett a vége, szerintem ő sem tudta, hogy éppen mit akar mondani. Az igazság gyötörte belülről, de végül megadta magát a nyilvánosságnak, szabadjára engedte azt, amit gondosan takargatott előlem. - És... nekem soha nem kellett még így senki. Ha csak arra gondolok, hogyha másra néz, másra mosolyog... én megőrülök a féltékenységtől...
- Nem hiszek neked, ezt te nem gondolod komolyan! – ösztönöztem a sorok megismétlésére, vagy szimpla megerősítésére.
- Most kezdjem elölről vagy mi? – rátapintott a lényegre. És ilyenkor érkezett csak meg az isteni idea!
Elővettem a telefonomat, megkerestem a hangfelvevő programot és benyomtam a felvétel gombot. Más kiutat nem találtam, ezt a pillanatot valahogy meg kell őriznem, nem ereszthetem el.
- Oké, kezdheted! Kezd elölről!
- Most szívatsz? Bár, jogos róla napokig lehetne áradozni... – a felvevő piros gombja villogott, ez jelezte, hogy éppen vesz.
- Jó... oké, csak kérlek, azt a szikrázó piros cuccot ne tartsd felém! – szólt rám. Az apró fény hunyorgásra kényszerítette, amire semmi oka nem volt. Alig észrevehető jelentéktelen pont volt, ami egyáltalán nem vakított. Mindenesetre elfordítottam a fényforrást, és vártam a folytatást - Mit akarsz még tudni? Hányszor mondjam el, hogy te vagy a legtökéletesebb, a legelragadóbb, a legek legje. Ezekkel te is tisztában vagy...
- Nem, annyira nem. Világosíts fel! – mentem közelebb hozzá. Már felült az óta, és ülve „szerenádozott” nekem.
- Szóval, olyan pasi vagy, Matt, ha már ennyire érdekel, olyan, aki után döglenek a nők... – pipa, jól nyomja a kiscsaj - és azt hiszem én is. De már egyre biztosabb vagyok benne... Emlékszem azt mondtad, hogy használjalak ki, de most nem engedted. Pedig ha még sokáig rólad kell áradoznom, akkor nem fog menni tettek nélkül... Nem érted? Megvadulok érted és te... Te pedig visszafogsz… - legszívesebben egy villát állítottam volna a fejembe, csak hogy megszűnjön az agyam gondolkodni. A saját zavartságomat láttam rajta, mintha az én szerepemet játszaná egy színdarabban. Teljesen igaza volt, de én vagyok az egyetlen, aki törődik a holnappal. Nem foszthatom meg a közös emléktől – csak ez pörgött a fejembe, nehogy elveszítsem az önkontrollt.
- Oké, szóval mit akarsz velem? Mondd csak ki, csak a felvétel kedvéért… - mosolyogtam rá. Kerek bizonyítékot akartam, egy adut a kezembe. Kell valami, ami emlékeztet arra, hogy ez mind nem egy álom. Ha ez a valóság, akkor még holnap is a telefonomon lesz, reggel le kell ellenőriznem!
- Mindent. Minden kell, ami te vagy... de azt hiszem... nekem jobban kellesz, mint én neked… - ezekhez a szavakhoz miért kell ittas állapotban lennie?
Közben felállt, és tett egy ingatag lépést felém.
- Demi, ne zavarj össze! Tudod jól, hogy ez nem igaz. – megfeledkeztem a felvételről és ledobtam a mobilom az ágyra.
- Hogy én zavarlak össze? – kínosan nevetett. Éreztem, hogy ennek még folytatása lesz - Ugyan már... nekem már nincs józan eszem a közeledben... Nem én őrjítem meg a másikat minden mozdulatommal, tettemmel – ez baromság volt, és rosszul esett, hogy olyan embernek néz, aki csak kihasználja. Most megmutatom neki, hogy én nem akarom kihasználni, ma este hozzá sem fogok érni, egy ujjal sem!
- Demi, látom fáradt vagy… Már félrebeszélsz. Gyere, feküdjünk le!
- Mi? Nem beszéltem félre. Miért kételkedsz a szavaimban? Hagyjál! Nem alszok… - nem?
- Dehogynem alszol! – a térde mögé raktam a karom, és egy erős mozdulattal felemeltem. Az ölemben cipeltem az ágy másik oldalára, és lefektettem az ágyba. Betakargattam, amit ő bizonytalan állapotában hagyott. Ellenállásra nem igazán volt ereje, ezért hagyta a férfit cselekedni.
Megsimogattam arcát, ami kellemes melegséget árasztott. A speciális körülmények miatt farmerban kellett lefeküdnöm. A helyzetemen javított az, hogy legalább felső nem volt rajtam.
A takarót félretettem, éreztem, hogy nem lesz rá szükségem ma este. Kánikula volt, legalábbis az én bőrömnek. Ledobtam a földre a „dunyhát” és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyunkban. A nadrág melege lehetetlenné tette a maximális komfortom kialakítását…
- Nem veszed le a ruhádat? – érdeklődtem. Nem akartam, hogy olyan rosszul érezze magát, mint én.
- Ha már te nem voltál hajlandó... – szemrehányását könnyűszerrel ignoráltam. Nem vagyok bűnös, most az egyszer nem!
Ő felült, és szerencsétlen mozdulatokkal próbálta kicipzárazni a háta közepén húzódó cipzárt. Sikertelen volt a művelet, ezért én is felültem mellé, és egy kézzel megoldottam a dolgot. Ő bájosan megköszönte (már amennyire egy álmos, részeg lányt bájosnak nevezhetünk), és lehúzta magáról. A földre hajította és visszafeküdt. Én kinyújtóztam, és visszadőltem a helyemre.
Néma volt a szuszogása, ami csak a kétségeket táplálta bennem. Éreztem, ahogy az este lehetőségei kiapadnak és elhal az önző emlék. Az önmegtartóztatásra semmilyen bizonyítékom sincsen, kivéve egyet: a makulátlan becsületem. Nagy erőfeszítések árán megfékeztem hedonista vágyódásom és Demi érdekeit helyeztem előtérbe. Ígéretemhez híven megvédtem. Védelmet nyújtottam a tapizó férfiaktól – beleértve magamat is. Ez az éjjel legyen az övé, érezze magát teljes biztonságban, tudatán kívül is.
Lomha mozgással közelebb húzódott hozzám. A lábát combomra helyezte, felsőtestét pedig mellkasomra támasztotta. Karja a hasamon pihent, pillanatok alatt behálózott. Egyenletes szívverése nyugalommal árasztott el, és elégedett mosollyal nyugtáztam az egész esti viselkedésem. Bőrünk egymást fűtötte, de egy másfajta, szeretettől izzó hővel. Nem zavart a melegség, még jól is esett az nap este, azon a tikkadt nyári éjjelen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése