m.5

 

A szekrényem szárnyára akasztott tükörből köszönt vissza kicicomázott énem. Magamat méregettem, s közben az ingem ujját szorongattam. A kopottas sötétszürke nadrágom tökéletesen passzolt a fekete-fehér kockás ingemhez. A felső gombok nyitva meredtek a világra, jelzőtáblaként üvöltve az embereknek, hogy ez a srác egy igazi hódító. Komolyan, melyik csaj tudna nemet inteni erre?
    Legtöbbször ezt érzem, mikor elégedett vagyok és kiéhezett. De valami mintha hiányzott volna a szettből. Újra igazítottam a hajam, de a kép mit sem változott. Vizslató szemekkel tekintettem szekrényem mélyére, és végül megtaláltam a legó utolsó darabját: egy fekete szövetkalapot. A fejemre raktam, enyhén oldalra fordítottam. Még utoljára a tükörképemre néztem. Egy csibészes mosolyt vetítettem a tükörre, és bezártam a szekrényemet.
    Körbetapogattam a zsebeimet, hogy leellenőrizzem minden nálam van-e.  A telefonom jobb első zsebembe volt becsúsztatva, még hozzá kijelzőjével felfelé fordítva. Óvatosan érintettem, nehogy megnyomjak rajta egy gombot. A pénzem a bal oldaliban nyugodott, bár nem hinném, hogy most szükségem lesz rá. A tábor területén a költekezés tilos, a „gyerekek” mindent ingyen kapnak és adnak egymásnak. Ebbe beletartozik az alkoholfogyasztás is, és nekem most csak ez számít. Előrelátó vagyok, ezért már elterveztem az estémet… Annyit elárulok, hogy a pia előkelő helyet foglal el a tervemben.
    Még utoljára felkaptam a gitárom, amíg barátnőm a fürdőben tevékenykedett. Megpengettem rajta két húrt, majd újra ismételtem a mozdulatot. Akkordokba boronálva játszottam ütemes dallamot a gitáromon, 2 húr segítségével. A dal ismert volt, így számítottam Demi megjelenésére. Hallottam, ahogy az ajtót próbálja halkan kinyitni, de az annál inkább nyikorog. Úgy tettem, mintha nem venném észre és folytattam a halk dúdolgatást… A refrén végére érve, unottan pillantottam fel, és meglepett szemekkel figyeltem meg partnerem. Minden alkalommal, képes ámulattal eltölteni újabb és újabb öltözete. Talán még az állam is leesett a csodálkozás közben, átadtam magam a vizsgálódásnak. Tetőtől talpig végigmértem Demi-t, agyamba raktároztam el lényének egyetlen apró varázsát. Neki egy a sok közül, de ma este nekem ez lesz a rengeteg a hiányos között.
    Fekete magas sarkú szandál volt kecses lábfejére húzva, amivel láthatóan magasabbnak tűnt. Fekete lasztexnadrág borította lábát, amit oldalt merész kivágások tettek vaddá. Nekem már ennyi elég lett volna az őrülethez, de tovább haladtam. Narancssárga ruhája gyönyörűen követte alakjának vonalát, kiemelve vékony derekát. Sötét színű boleró takarta gyönge vállait, ami csicsás fodrokkal volt kidekorálva. Nyakában egy méretesebb nyaklánc lógott… Pár hajtincs előre bukott mellére, és enyhe hullámokat vetett.
    Tenyeremmel megdörzsöltem az állam és igyekeztem palástolni rajongásom, ami megakadályozta a józan eszem üzembe lépését. A földre szegeztem tekintetem, majd újra felnéztem… Erőt gyűjtöttem, hogy legalább egy szót képes legyek kinyögni.
    - Mehetünk? – úgy hangzott, mintha éppen most estem volna át a körbemetélésemen.
    - Persze, de szerinted vegyek fel még valamit? Vagy nincs még annyira hideg? – meglepett, hogy képes lenne szétbarmolni a tökélyt. Nekem úgy tetszett, ahogy volt.
    - Nem… A hőmérséklet pont jó odakint, és ott úgyis meleg lesz. – elég szűkszavúan fogalmaztam nehogy érzékelje a hangomat átfestő remegést.
    - Okés, akkor indulhatunk – jó kedvű vigyora elfeledtette velem, hova is megyünk pontosan. Lelkes volt, mint a gyermekek karácsony előtt, és ezt az örömöt képtelen voltam megtörni holmi aggodalommal: biztos jó ötlet ez; muszáj elmennünk? Bólintottam és felkaptam az éjjeliszekrényre dobott házkulcsot. Demi kisétált a szobából és én követtem példáját. Kiérve bezártam a házat, és a farzsebembe dugtam a kulcscsomót. Kerültem a beszélgetést, ezért igyekeztem mozdulatokkal kommunikálni. Kézen fogtam, ami előhívta az azonosítómat, de pár perc elteltével ez letompult.
    - És, milyenek a bulik ebben a táborban? Valami specialitás vagy simán elvegyülhetünk? – az eddigi tapasztalataim a másodikat támasztották inkább alá. A specialitás mindig is én voltam a party-n.
    - Rengetegen vannak, szóval nehéz lenne nem elvegyülni… - megfojt a tömeg, a ricsaj az idegeidet nyúzza. Te közben próbálod megtartani emberi tartásod és viselkedésedet, és nem megölni az összes zsibongó tinit. Ez az élményem.
    - Azért remélem, nem keveredünk el egymás mellől... Bár, én hamar kiszúrnálak. – a méreteimre célzott. Fordítva nekem nem lenne olyan könnyű dolgom. Rengeteg lány jön el, aki körülbelül egy magas Demivel. Sajnos nem csak azok jönnek… a világmindenség igyekszik nem kihagyni ezt a fergeteges bulit… Igaz, a zenék tényleg profin vannak összeválogatva, de más pozitívumot nem tudok felsorolni.
    - Az biztos, de nem te leszel az egyetlen, aki engem kiszúr. – emlékeztem vissza eddigi áldozataimra. Sok névtelen lány, akinek emlékét az idő már jócskán megtépázta. Jelentéktelen porszemek, akik gondosan elraktározták a velem töltött perceket. Rózsaszín keretbe foglalták a képeket és az óta is a folytatásra várakoznak, ami csak nem jön el.
    - A népszerűség átka. Szegény, mennyi mindennel kell megküzdened.  – viccelődött velem. Lelombozott hangulatomon ez nem igazán javított, de igyekeztem eljátszani a közreműködő társat. Ez nehéz szerep nekem, már csak jellememnél fogva.
    - Szó mi szó, imádnak az emberek. És ezen a nyáron téged sorsolt a gép, szóval élvezd ki minden percét! – kicsit hivalkodóra sikerült válaszom, amit utólag bántam. Visszatértem az önáltatáshoz, még mindig próbáltam többnek eladni magam, mint amennyi vagyok.
    - Ez a tervem. Ez maradt, ha már kötelezően el kellett jönnöm ide.
    - Szóval én vagyok a vigaszdíj? – ilyen sértő megjegyzéssel rég támadtak rám. Igaz, Demi-nek nem ez az első… Hozzá szokhattam volna már, de nem! Mielőtt bemegyünk a kínzókamrába, még akartam tőle valamit.
    - Igen. És én a szerencsés nyertes, ugyebár. – Ő még nem érezte testem felmelegedését, nem is sejtette mire készülök. De bennem már olyan eleven volt az elképzelés, hogy be kellett teljesítenem. Lehetőséget kellett adnom az ideának, hogy a valóságba nyomhassam pecsétként. Minden érzékem, és vágyam egyetlen dologra koncentrált. Féltem, hogy megharagszik rám érte, de önfejűen mégis belevágtam.
    Hirtelen megálltam, ahogy megállt a világ is körülöttem. Lassan elengedtem a kezét, és ő erre egyből reagált.
    - Mi az? Mi történt? – aggodalmas hangja felerősítette bennem az érzést. De nem tudtam megtenni, túl csúnya és önző dolog lenne.
    - Semmi, csak megszédültem… Lehet napszúrást kaptam – bár arról lenne szó! Alig tudtam kordában tartani a sóvárgásomat. Érezni akartam a lüktetést, az egyre gyorsuló dübörgést. Lágyan, élvezet teljesen akartam megcsókolni, hogy érezzem amint szíve ütemesebb ritmust diktál az eseményeknek. A mellkasára akartam helyezni a kezem, hogy érzékeljem ezt az eszményi jelenséget. De nem tudtam megtenni!
    - De, biztos jól vagy? – közelebb lépett hozzám, és a szemembe fúrta tekintetét. Engem úgy vonzott a teste, mint embert a gravitáció. Nagyon lassan, szinte észrevétlen dőltem felé, egyre közeledve. Egy lopott pillantást vetettem ajkaira és gyorsan leguggoltam. A hirtelen tett mozdulat kiverte fejemből a fantáziát.
    - Csak be kell kötnöm a cipőmet – matattam a cipőfűző csomója körül. Megköszörültem a torkomat és összeszedtem elmém szilánkjait, ami ezerfelé repült, amikor megszakítottam a szemkontaktust Demivel.
    Elintéztem a „cipőmet” és utána felálltam. Vettem egy nagy levegőt, és megállapítottam, hogy pontosan 25 fok van. Kellemes volt az idő, próbáltam arra koncentrálni, nehogy újra elveszítsem a kontrollt.
    Az utunk végén vettem csak észre az előadó termet, ami ma éjjel egy őrületes bulinak ad helyet. A dübörgő zene agyvelőmbe szállt, és az reflexszerűen hányta az emlékeket. Egy csók a folyóparton, szeretkezés az egyik elhagyatott ház mögött, pezsgőbontás romantikus tánccal, és szenvedélyes szex jelenet a szobámban. Pajkos mosoly ült ki arcomra, amit a levetített képkockák csaltak elő.
    - Júj, imádom ezt a dalt. – jegyezte meg Demi, izgatott hangjában izzott a fiatalos lendület. Teljesen fel volt spannolva, ami örömteli hír volt számomra, de valamit még mindig nem éreztem kereknek: és ez én voltam. Én elrontom az egész estét, az egész élményt!
    - Ja, egyszerű az akkordsorozata – miről beszélek? Hogy lehetek ilyen beképzelt? Nem vagyok tekintettel Demi-re, csakis a hülyeség árad belőlem. Komolyan, ások magamnak egy gödröt és elteszem magam holnapra, ez tarthatatlan.
    - Ja, igen a profik másképp hallgatják… - Demi nem érezte sértőnek a megszólalásom, vagy csak nagyon ügyesen alkalmazkodik az egocentrikus Matt-hez.
    - Hölgyem, csak maga után – nyitottam ki az ajtót előtte. Sikítozó huligánok hada lepte be a termet. Reflektorok fénye pörgött mindenfele, őrült táncot járt a tömeg. Közösen énekelték a lejátszott számot, torkuk szakadtából.
    - Mi lenne, ha a bárnál indítanánk? – együtt megyünk oda, és aztán egyedül fog távozni a táncparkettre. Én kifosztom a bár összes tartalékát és négy embernek kell majd hazacipelnie erről az átokverte buliról.
    - Persze, igyunk valamit! – egyezett bele.
    Odafele halkult a zene, és a levegő is oxigéndúsabbá vált. Megkönnyebbülés volt számomra ide jönni. Kékre voltak festve a falak, és fehér rózsaminták kúsztak fel a mennyezetre. A bárpult sötétbarna, keményfából faragott volt, és egy szimpatikus férfi állt mögötte. Zsonglőrködött az italokkal, keverőkkel és egyébbel. Nem voltak sokan, tökéletes hely a megpihenésre.
Mi egymással szemben leültünk egy kör alakú asztal mellé. A jó szerencse érdekében felkaptam a sótartót, és egy határozott mozdulattal a bal vállam felett kiszórtam belőle… Ma este nagy szerencsére van szükségem, hogy egyáltalán túléljem.
    - Szóval mit kérsz?
    - Te mit ajánlasz? Mivel szoktál indítani? – azt hittem, hogy egy divatos női ital nevét fogja mondani, amiről még soha életembe nem hallottam. Azért nem kellene összerakni a férfi italokat a nőivel...
    - Én természetesen whiskyt iszom...
- Uh, az elég erős, ugye? – azért ez fájt - Tudom, gáz, de nem vagyok otthon a piák terén... – ezzel mindent megmagyarázott. Mondjuk ez akár az előnyömre is válhat. Pár pohár whisky után nem lesz olyan állhatatos, mint eddig. Természetesen én megértem őt, de talán ez nem is olyan rossz ötlet. Amiről az ember nem tud, az nem is fájhat neki.
- Erős? Most viccelsz? Nem, egyáltalán nem… Kezdésnek tökéletes. Figyi, hozok neked, és próbáld ki! – felálltam az asztaltól és óvatosan betoltam a székem.
- Oké. Rád bízom magam. – ez alapjában véve egy hibátlan mondat volt, csak az időben volt rosszul elhelyezve. Most éppen nem kellene rám bíznia magát, mert a rossz Matt dominál per pillanat.
A pulthoz siettem és rendeltem magunknak. A csapos vidáman nevetett és szórakozottan kérdezte tőlem:
- Csak nem a kis hölgynek viszed, Matt? – elég sokan tudták a nevem, mivel az apám a tábor tulajdonosa. Már hírhedt személynek számítok itt, épp ezért nem értem, miért ilyen meglepő ez. Nem az első alkalom, hogy ilyesfajta módszerhez folyamodok, látszik, hogy új itt.
- De, tudod az a kis hölgy bevállalós.
- Na de ennyire? Nem sok nő rendel ilyen erős italt – világosított fel.
- Tényleg? Mondd annak, akit érdekel – felkaptam az poharakat és visszasétáltam. Demi elé raktam azt, amelyikbe többet töltöttek. Ő tartott a pohár tartalmától, ezért fintorral méregette.
- Nem kell félni, nem harap. – példát mutatva a kezembe vettem poharam és az egészet lehajtottam. A nyelőcsövem bánta kárát, de jól tudtam, hogy ez csak kezdeti kellemetlenség. Idővel elmúlik…
- Hú, hát oké. Ez belefér. – tévedett hatalmasat. Követte az általam állított példát és egyben öntötte le torkán. Én édesen mosolyogtam rá… Nagyon vicces grimaszt öltött arca, láthatóan undorítónak találta. Nehéz volt visszatartani a nevetést, de végül sikerült.
- Ahh ez... kicsit... erős volt… – szaggatottan rakta össze a mondatot. Közben a fejét rázta, próbált megszabadulni az érzéstől, amit saját maga ért el. A piától alig tudott beszélni, teljesen kikészítette a nyelőcsövét. Rövidesen a gyomra jön, aztán…
- Te tényleg nem ismered az italokat. Ha ez erős neked, akkor inkább hagyjuk! Ezt nem neked találták fel hercegnő – gúnyolódtam. Nem éreztem bűntudatot, inkább komikusnak éreztem a jelenetet.
- Hercegnő? – háborodott fel - Hát, jó. Akkor itt az ideje megismerkedni a piákkal. Hozhatsz még! – és a piszkálódásom célba ért. Teljesen bevadult, ami iszonyatmód tetszett. Igen, bébi! Indulhat az este!
- Á, nem. Vigyáznunk kell rád, hiszen még gyerek vagy. – cukkoltam tovább. Azt akartam, hogy minél messzebb menjünk, és önszántából mérgezze magát alkohollal. Az emberi butaság összeér az akarattal, és ezt lovagolja meg a manipulatív ember.
- Oké, akkor kérek én. – vette át az irányítást.
- Nem, dehogy! Hagyd csak! – isten óvjon, hogy még egyet kelljen ebből fogyasztanom. Kell a halálnak ez a tortúra. Én villámgyors léptekkel közelítettem meg a pultot. A pultos vigyorogva fogadott engem, azt hitte oka van a jókedvre… de nem volt.
- Na, mi volt? Adjak egy vödröt? – már lehajolt, hogy előkeresse nekem.
- Nem, annyira nem rossz a helyzet! Inkább adj még egyet ebből és egy pohár vizet. Kimossuk belőle – igazából csak a ragozásom volt helytelen. Magamból akartam kimosni a szeszes italt, nem Demi-ből. Mivel az ital átlátszó színű volt, nem fogok feltűnést kelteni a cserémmel.
Kicsit lomhább lett járásom, ahogy az agyamat visszatarthatatlan zsibbadás kezdte megfertőzni. Meleg leheletemmel égetni tudtam volna, éreztem, hogy pillanatokon belül felrobbanok a bennem keletkező hőtől. Sűrűn pislogtam, hogy letöröljem a szememre ragadt homályt, és ez ideiglenesen működőképesnek bizonyult.
    - Tessék, megjött a második körünk. – elé helyeztem a veszélyesebb italt és magam elé az ártalmatlant. Megesett a szívem szegény lányon. Nem akartam, hogy mankóval kelljen hazatántorognia, az nem lenne túl kényelmes se neki, se nekem.
    Elfoglaltam helyemet és egy kicsit közelebb húzódtam hozzá, az asztalra könyökölve. Tudom, illetlenség, de ilyen helyen nem szoktam az etikettet majmolni, teljes mértékben szükségtelen.
- Köszönöm. Koccintsunk, mondjuk... ránk! – szemlátomást oldódott hangulata és lazább testhelyzetet vett fel. Esze még a helyén volt, és ez elég okot adott arra, hogy biztassam a sötétebbik út választására.
- Ránk – poharához koccintottam enyémet, és biztató mosollyal sarkaltam őt az üveg kiürítésére. Én megkönnyebbültem, hogy szagtalan folyadék csordogál le torkomon. Kioltotta a lángoló hőséget ezért gyorsan buzgóbb tempóra váltottam. Kiittam a poharam, így stabilizálódott ingatag állapotom.
- Egészen... kezdek hozzászokni. – arca teljesen másról árulkodott. A fintor újra előkerült, nem tudta elhagyni…
- Látom. Többet tényleg nem kapsz… Nem venném a szívemre. – ez igaz is volt, meg nem is.
- Dede! Soha nem szoktam ilyeneket inni, most mért ne? Nem lesz bajom. Majd te vigyázol rám. – próbált hízelegni. Nem tudta, hogy nem igényelek kezdőlökést ehhez. De aranyos volt, hogy olyat akart bizonyítani, ami számomra egyáltalán nem fontos.
- Jól van, nem kell így beleélni magad! – oldalra néztem, és egy szemvillantással jeleztem a gondoskodó keverőnek, hogy hozzon még egy ugyanilyet. Nekem biztosan jól fog esni a víz, ez ziher. Demi-t viszont már féltettem. Egyáltalán nem szokott inni, és ennek akár súlyos következményei is lehetnek. Banálisan hangzik, de tényleg szeretem – igaz, nagyon gyorsan jött az egész, szinte már felfoghatatlan… Más egyszerű fellángolásként titulálná, de én nem. Én vagyok az egyetlen, aki átérzi ezt!
- Na, következő? – siettetett.
- Nem sokára hozom, nyugi! Szerinted pincér vagyok? – mióta ideértünk csak ide-oda járkálok, mint aki be van sózva. A pultos váratott magára, de nem is bántam.
Demi idétlenül nevetett. Felismertem, hogy ez már nem az ő nevetése. Ez saját démonom kreált röhögése. Manipuláció szülte, és elvesztette az eredetiségét. Megijedtem, hogy elvesztem azt, akivel tölteni akartam az estét. De nem, ez nem maradhat ennyiben!
- Akkor mi vagy?
- Hát ez jó kérdés, de nem pincér, az biztos. – jeleztem a „pincérnek”, hogy gyorsítsa fel magát.
- Nem tudod, hogy mi vagy??? Megmondjam neked? – nem érdekelt, hogy mit mond egy részeg…
- Persze, mondjad! – közben figyeltem, ahogy fémtálcára pakolja az új poharakat. Kisebb pánikot keltett bennem a tudatlanság: vajon honnan fogom tudni, hogy melyik az enyém?
- Szóval.... te egy olyan ember vagy, aki nem pincér, de idehozza a következő italomat. – Oké, az IQ-ja tényleg lezuhant a földre. Feltornászni már nem tudjuk, hát az érzékeinkre kell támaszkodnunk.
Közben a rendelésem ideért.
- Ez a hölgynek – pakolt le a tálcáról – és az úrnak – majd távozott. A határozottságából olvasva egyből megcseréltem a kettőt.
- Ez az enyém, és ez a tied! – nem engedtem el az üvegből öntött poharat, a markomban tartottam, nehogy visszacserélje.
- Na, most te mondod, hogy mire igyunk. – legszívesebben a józan emberekre ittam volna, megbecsülve őket, de az rosszul vette volna ki magát.
- Igyunk a szerelemre és annak minden egyes pillanatára. – ez éppenséggel a szégyen egyik pillanata, de változtatni ezen ma már nem fogunk.
- Nagyon szép mondat volt. – vigyorgott magában. Én büszke voltam rá, hogy értelmes mondatot tudott alkotni - Szóval, arra, amit mondtál... – koccintottunk.
- Matt, végre! Téged kerestelek! Hé, te még kicsi vagy ehhez, add csak ide! – kitépte a kezemből, és belekortyolt. Amint megérezte az ízét, egyből kiköpte, szerencsére a földre. – Fúj, ugye ez nem víz?
- Nem. Valami új… Most akartam kipróbálni. Milyen volt? – hazudtam neki.
- Szar! – úgy grimaszolt, mint Demi. Vicces volt, hogy ellentétes helyzetben ugyanazt a grimaszt kapták az élettől. Az emberek változatosak, szerencsére.
- Szia! Te ki vagy? – Daniel meglepődött Demi feledékenységén.
- Öregem, ez rendesen betépett…
- Honnan veszed? – ennyire látszik rajta? Valamit nagyon elszúrtam.
- Látszik! Nézz már rá!
- Ja, a bulis srác. – esett le a lánynak - Figyi, ezer hálám neked, ha te nem mondod, akkor nem is jövünk. Imádlak! – közvetlenebb volt, mint például velem az első napon. Kicsit visszataszító volt, de egyben izgalmas is ez az állapota. Hát, ha már megcsináltad Matt, tessék kihasználni.
- Te, Matt! A húgod egy érdekes szerzet… - a megnevezés elrettentett.
- Hogy a kim? – kerek szemekkel bámultam Daniel-re.
- Matt, van húgod? – értetlenkedett Demi is.
- Dehogy! – ő nem tudhatta, ezért nem is hibáztattam. De Dany kérdése tényleg kiborító volt. – Ezt miből gondoltad? – fordultam felé.
- Hát, hasonlítotok. De ha nem, akkor bocsi.
- Hát nem…
- Oké, én húzok is. Csak szólni akartam, hogy a kilences szektor tele van jó nőkkel. De, ha nem a húgod, akkor, már lényegtelen. Csáó!
- Csá, bulis srác! – köszönt el Demi is.
- Hát ez fura volt… - tűnődtem el a gondolaton. Ha közelebbről vizsgáljuk az állítást, akkor van benne valami. Ugyanolyan színű a bőrünk, hajunk, szemünk… De hány olyan ember van még, aki ugyanezekben a tónusokban pompázik. Volt alapja a gondolatnak, de nem vagyunk testvérek! Nem!
- Azt hitte, hogy a bátyám vagy?
- Igen… - komolyan fordítanom kell az egyértelműt is? Szerintem nem sokára behozom az alkohol lemaradásom, ha így folytatódik.
- Hát, ez tényleg érdekes. Lehet, hogy egy ükapánk volt. – most komolyan? Ez a nagy elmés ötlete? A szerelmembe költözött a tudatlanság, ez kibírhatatlan.
- Figyi, mi lenne, ha táncolnánk? – azt szavak nélkül is sikerül abszolválni, remélem.
- Fantasztikus ötlet!!! A legjobbkor... imádom ezt a számot. Tudom, hogy te is. Ez a csengőhangod. – figyelmessége kimondottan hízelgő volt. Tényleg kedvelem a számot, és valóban ez van beállítva csengőhangnak. De ő ezt honnan tudja? A kalapomat az asztalra dobtam, magára hagyva az alkoholisták világában.
Elhagytuk a bár részleget és kiléptünk a tánctérre. Az emberek robotként mozogtak a szabályos ritmusra, egy tucat másolat ejtett hasonló mozdulatokat. Idegennek éreztem magam a táncoló tömegben. Zsibbadó érzés öntötte el az orromat, azt hittem elered az orrom vére. Odakaptam a kezem, de semmi nem hagyott nyomot az ujjamon. Az érzés lassan enyhült és én igyekeztem alkalmazkodni a helyzethez.
Demi ebbe a közegbe tipegett be, oldalamon. Mikor készen állt a nyakam köré fonta karjait és laza, bemelegítő lépéseket tett. Hasonló dülöngélést próbáltam produkálni mellette, de valahogy neki sokkal jobban állt. A teste gondolkodás nélkül mozgott, nem kellett ügyelnie a következő mozdulatra, ez neki nem okozott akkora problémát, mint nekem. Rövid ráhangolódás után jöttek a bonyolultabb mozdulatok, amiket piszok jól adott elő. A mozdulatsor végighullámzott a testén, mintha nem is a SAJÁT barátnőmmel táncolnék. Ahogy belelendült olyan lépések törtek elő belőlem, amiket még sohasem csináltam. Az agyam hátsó része elraktározta a hasonló stílusú klipekből látott koreográfiákat és most valahogy sikerült reflexszerűen előhívnia. Ő pimasz mosolyát csillantotta meg előttem, tetszett neki, hogy kapcsolódni tudok hozzá. A tánc nem jelentett korlátot, ugyanolyan szabadon szálltunk együtt, mint az erdőben, az nap este. És izgalmas volt, pont, mint a szexualitás. Többször tévedt kezem kellemetlen helyekre, de ezt ő cseppet sem bánta, engem pedig kimondottan doppingolt. A szöveget énekelte, én pedig próbáltam becsatlakozni a rap résznél. Így pergett le az első szám P Diddy és Christina Aguilera duettje, a Tell me.
Ezután egy sokkal durvább számot mixelt a Dj. A Pussycat Dolls-tól sosem állt távol a szenvedély, de a Buttons című számuk valahogy extra adag erotikát közvetített a közönség felé.
Demi olyan szexuális mozdulatokat lejtett, hogy egy pillanatra megállt bennem az ütő. Alig tudtam levenni a szemem a csípőjéről, amit olyan előszeretettel csavargatott előttem. Hipnózis alá kerültem, és képtelen voltam nem a férfiasságomra hallgatni. Szinte egyhelyben figyeltem produkcióját, ami meleg bizsergést keltett bennem. Végül közelebb merészkedett a kiéhezett farkashoz és ujjait újra nyakam köré fonta, de ezúttal beleremegett a testem.  Dereka köré fontam karjaim és ő lassan megfordult. Háttal hozzám nyomta testét, és lágyan érintette mellkasom. Így a kezem már a hasán pihent. Ő lassan elindult lefelé, amitől komoly légzési zavaraim lettek. Kapkodtam a levegőt, de végül legyűrtem a kéjt. Kezem már majdnem mellkasát súrolta, amikor nyakára helyeztem kezem és vártam, hogy a liftes mozdulatában visszajöjjön. Felfele haladva, elvesztve szemérmemet a nyakára tapasztottam ajkaimat. Ő hátranyúlt és újra a nyakamba kapaszkodott. Rejtegetni semmit sem tud előttem, éreztem, ahogy erei bő vért szállítanak agyába. Forrón izzó teste cukorka édes volt ajkaimnak.
Majd egy gyors mozdulattal szembefordult velem és hajamba túrt. A dal vége felé érzéki suttogás van rögzítve, amit Demi ugyanolyan szexi hanglejtéssel suttogott a fülembe.
- Ha, ha...hot!
 Ha, ha... loosen up!
 Ha, ha...yeah
 Ha, ha... I can't take this!
Innentől a dallam pergősebbre kapcsolt, ami egy kicsit szétverte az eddigi hangulatot. Tempójában gyorsabb mozdulatok következtek, ami még mindig képes volt vadságom jóllakatására. A táncból áradó szexuális energia felért egy… Egy fontos dologgal.
Az utolsó refrénben újra távolabb húzódott tőlem, és hagyott megőrülni. A nőiessége után úgy vágyódtam, mint még soha máskor. A nadrágom oldalát gyűrtem, hogy levezessem a feszültséget. Nem érdekelt a súrlódás, hogy milyen fájdalommal is jár ez nekem. Lenyugtatott és erre volt szükségem, hogy valami megnyugtasson.
Az utolsó taktusokra egy férfi lépett elő a tömegből, aki merészen közeledett barátnőmhöz. Demi egyből vette a lapot, és viszonozta a közeledést. Itt van az, amire vártam… lelkesedésem sikerült lelohasztani. Úgy keringett körülötte, imádkozva vártam, hogy vége legyen a számnak. Magam mellé néztem, és egy szőke hajú szépséget kaptam ki a tömegből. Úgy fogdostam le, mint ahogy az a pasi az én barátnőmet. A lány ezt csöppet sem bánta, nem volt az a természet.
S végül a dalnak vége lett.
- Oké, most már el is húzhatsz! – mentem oda. Pillanatok sem kellettek, de én már ott termettem.
- Most komolyan beszóltál? – ingerült arca nem hatott meg.
- Te még mindig itt vagy? – keménykedtem tovább.
- Mi a baj, kisöreg? Túl sok embernek kapható a csaj? – undorítónak találtam, amit mondott. Senki sem beszélhet így erről a lányról, főleg, hogy az egész az én hibám.
Akkorát vertem be annak a gyereknek, hogy egyből hátrazuhant. A padlóra…
- Most pedig hord el magad te tetű! – kiabáltam vele. A körülöttem lévő emberek félelmüktől ijedten távolodni kezdtek. 

Következő ajánlott:
Matt: 6. fejezet