Visszafoghatatlan mosolygás tört rám, isteni vagyok. A csapat ismét benyelte az álkedvességemet, hihetetlen. Minden alkalommal meglep, hogy elfogadják az általam felajánlott paklit. Fiúk, ne már! Több éve cinkelt kártyák segítenek a kitömött zsebetek kiürítéséhez. Az osztás csak és kizárólag jó kört hozhat nekem. Az én érzékeimre találták ki ezt a csalásformát. Minek is húzzam? Ma este az összes pénz az enyém lesz! Kicsit meg akartam gyorsítani a játékot, de sajnos erre nem volt mód. Körülbelül tíz perc alatt unalmassá vált a kártyajáték, ilyenkor akarva akaratlan a környezetemre terelődik figyelmem: a bal oldalamon ülő pasi felől melengető melegség ömlött rám; a jobb oldali fickó zaklatott lélegzésével felkavarta a levegőt, ezzel lefagyasztva azt. Mind a kettőjüknek jó lapja van, azért izgulnak ennyire… Tudom, hiszen én osztok. Elfelejtették, hogy itt csak én nyerhetek? Jól tudom, hogy nekem van a legjobb lapom, nem kell rágörcsölni! Gyerekes bagázs.
Néha leellenőriztem a tenyeremben szorongatott lapokat. Az apró domborulatok nekem lánchegységeknek tűntek, annyira észrevehetőek voltak. Kár, hogy én vagyok az egyetlen a világon, aki ezeket így érzi. Mondjuk most, hogy belegondolok, annyira nem is bánom. Igaz, emiatt elszigetelődök az iskola szenny életétől, de ki bánja ezt? Minden órán egyedül ücsörögni, nem fogok kezet a fiúkkal, nem szeretek másokkal beszélgetni. Jó, kicsit most eltúlzom a helyzetem, de az tény és való, hogy teljesen megváltoztatja az életem. Különlegesnek számítok a kevert társadalmunkban. Annyian sóvárognak egy ilyen adottságért, de szerinted érdekel? Nem! Fordíthatnám jó dolgokra, de inkább saját boldogulásom megvalósítására használom fel. Jó ez így.
- Fiúk! Kicsit pörgessétek meg! – felszólalásom megmagyarázhatatlan félelmet gerjesztett a játékosokban, ezért egyből megtették tétjeiket. Nem tudom, mi az oka annak, hogy tisztelettel néznek fel rám. Komolyságom és örökös pókerarcom miatt ridegnek és gazdagnak tűnök, vagyis nekik biztosan. A nőknél más a helyzet: ők azt hiszik, hogy az a tipikus rejtélyes kalandor vagyok. Mivel a szószátyárság és az optimizmus távol áll jellememtől, még ez a legszerencsésebb feltételezés, amit kreálhatnak. Nincs komoly kapcsolatom, inkább az egy- max kétéjszakás élvezetek érdekelnek. Ezek a legszerencsésebb - kapcsolatnak nem nevezhető - lehetőségek. Semmi kötődés, nem igényel kreativitást, a másik ismeretét, csupán az izgalmak tálcán kínált keveréke minden éjjel.
- Matt! Te jössz! – oldalba vágott a szomszéd. Valószínűleg egy kisebb bökésről volt szó, csak azt az én érzékeim felnagyították és fájdalmas bántalmazásként hatott merev testemen. Gyilkos pillantásommal meghunyászkodásra kényszerítettem a támadót. – Csak szóltam. – kapta el tekintetét.
Álltam az emelést majd folytatódott a játszma. Megjátszott és nevetséges fapofák meredtek egymásra. Én voltam az egyetlen, aki nem a játék kedvéért vág komoly arcot. Izzadó tenyerek nedvességét kellett felszívnia az asztalterítőnek. Lelassult szemek pásztázták az asztal szélét. Nyomasztó! Eddig még sosem vették ilyen véresen komolyan. Valamit be kéne dobnom. De miért pont én? Matthew nem jópofáskodik… Nem akarok bohóc lenni, az nem az én formám. A tehetetlenségbe belesüppedtem és az agyam vezetett tovább, kizárólag a pénzre koncentrálva…
- Egy öröm volt veletek játszani! – Rengeteg száz dollárossal a zsebemben hagytam el a helységet. Igazi menő gyereknek éreztem magam. Feltettem a napszemüvegem és a kapucnim. Zsebre vágott kézzel lépkedtem, egyenesen a stúdió felé. Megszereztem az összeget, most már ki tudom fizetni az utolsó részletet és indulhat a felvétel. Énekesi karrierem beindulása! Nem hinném, hogy jelentős sikereket fogok elérni, de jó buli lesz. Előkaptam az mp3-mamat és elindult a populáris R&B dalok sorozata. Előreláthatóan dallamosabb dalokat fogok átdolgozni gitárral és azokat rögzítem egy profi stúdióban. Gitárról jut eszembe, kéne vennem egy hevedert a kincsemre, olyan régóta tervezem. Egy új kápó sem ártana nekünk, de mindent a maga idejében.
Kifizettem az „adóságom”, így egyből megszabadultam vagyonom tíz százalékától. Utána betámadtam a hangszerboltot és beszereztem az elhagyhatatlan kellékeket. Szerencsére ez a műveletem nem emésztett fel hatalmas összegeket, sőt, szinte meg sem éreztem. Viszonylag olcsón megszereztem… így jár az, aki összespanol az eladó hölggyel. Pár erotikus mosoly és már meg is szereztem azt, amit akartam. Na, jó lehet, hogy még egy kicsit többet is. Egy sóvárgó és reményteli lelket hagytam magára az éjszakában az unalmas, rosszul öltözött zenészek társaságában. Kegyetlen az, aki éhező gyermektől veszi el az ételt, nem én. Utálom a lelkiismeretemmel küzdött harcok minden pillanatát. Senki nem gondolná, de nagyon lelkiismeretes, becsületes ember vagyok, de csak alapjában véve. Én ezeket a fékeket könnyedén átugrom és inkább a hanyag, én központú emberek sorába állok. Ezt addig kell eljátszanom, míg fiatal vagyok! Szégyenkezve fogok visszagondolni a múltamra, előre érzem, de hát: Carpe diem!
Tömegközlekedéssel tévedtem haza.
Nincs itthon senki, ezt gondoltam az első pillanatban. Majd elért apám testének melege. Nem volt intenzív, ebből következtettem, hogy a konyhában van. Úgy megcsapott a hőhullám, hogy egyből felrohantam a szobámba. A tesóm nincs itthon, hála az égnek. Semmi kedvem nem volt a társaságához. A szobalány - vagy ki az – ott sürgött forgott a szobámban.
- Szia!
- Jó napot! Már megyek is…
- Az jó lesz – mormogtam. Nem kedveltem, antipatikus arca már az első találkozás alkalmával undort váltott ki belőlem.
- Akkor, viszlát!
- Szia. – nyomtam egy álvigyort. Kicsomagoltam a hozományom, felszereltem a gitárra és visszahelyeztem a hangszert a helyére. Fáradt voltam, ezért az összes izmom a pihenésre vágyott. Az almazöld takarómon egy vagány fekete bőrdzseki hevert. Ez tuti új, ez nem lehet az enyém. Jobb lesz, ha leviszem apának, hogy takarítsa el. Felkaptam, s csak akkor szerettem bele igazán. Nagyon jó tapintása volt, kiváló anyag. Lesuhantam a lépcsőn és apám felé nyújtottam:
- A fiadé? – Jake-re céloztam.
- Nem! Neked vettem. – jéghideg narancslét szürcsölt az asztal mögött ülve.
- Nem kéne ilyen hideget innod, nem tesz jót a torkodnak. Most jöttél ki a megfázásból!
- Komoly, hogy te apáskodsz felettem?
- Ha már neked nem megy… - elégedetlenkedtem.
- Neked vettem, kellenek új cuccok a táborra.
- Idén is mennem kell? – a szívem tiltakozóan dörömbölt mellkasomban.
- Igen. Képzeld, a testvérednek is!
- Az nem érdekel… Nekem nincs erre szükségem! Most kezdjük a stúdió felvételeket, most nem érek rá!
- Idefigyelj! Egész évben szabad vagy! Ezt az egyetlen tábort kérem tőled. El fogsz jönni, kötelező!
- Majd meglátjuk kinek lesz igaza…
- Melyik kocsit is nézted ki magadnak? – ezennel az utolsó cseppet is kiitta a pohárból, és azzal a mozdulattal a mosogatóba helyezte.
- Cseles! Oké, beszélhetünk róla… - mosolyodtam el. Apám tudott a fejemmel gondolkodni. Jól ismer, ez az egy hatalmas előnye van. Az új autó gondolata megszépítette a tábort is, mit veszthetek? Végül is kibírom, annyira nem gázos. – Oké. Köszönöm, jó éjt!
A választ nem vártam meg, egyből visszahúzódtam a kuckómba. Betettem egy jó lemezt és az ütemes muzsika dallamára szenderültem álomra…
Következő ajánlott:
Matt: 2. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése